Ez az éhség régóta van benned. Valószínűleg már gyerekkorod óta, bár lehet, hogy nem emlékszel, mikor kezdődött. Csak arra emlékszel, milyen érzés, amikor valaki végre figyel rád – az a ritka, drága pillanat, amikor nem te hallgatod a másikat, nem te kérdezel, nem te vagy kíváncsi – hanem végre valaki rád kíváncsi. Ezek a pillanatok ritkák az életedben. Túl ritkák.
Mert te az az ember vagy, akire mindenki számít, de akire senki nem figyel. Te hallgatod meg a barátaidat, te kérdezed, hogy vannak, te emlékszel a részletekre – de mikor kérdezték meg tőled utoljára, hogy te hogy vagy? És mikor válaszoltál őszintén?
Ez az éhség nem hiúság. Ez az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet: hogy lássanak. Hogy észrevegyenek. Hogy valaki számára fontosak legyünk – nem azért, amit csinálunk, hanem azért, akik vagyunk. Ha most olvasod ezeket a szavakat, és összeszorul a torkod, az azért van, mert régóta nem kaptad meg, ami jár neked. Nem kell szégyellned. Azt kell tenned, hogy végre kéred.
2-es tányér – Éhes vagy érintésre
Ha a 2-es tányért választottad, az éhség, ami most uralja az életed, fizikai. A tested éhes. Érintésre, ölelésre, közelségre, arra, hogy valaki hozzáérjen – nem szexuálisan, hanem úgy, ahogy az ember akkor ér a másikhoz, amikor azt mondja: itt vagyok. Fogom a kezed. Nem vagy egyedül.
