Az egész falu megdöbbent, amikor egy hetvenéves férfi hazafelé tartott régi motorján egy nála negyven évvel fiatalabb nővel – és nyugodtan bemutatta feleségének.
De alig néhány nappal később történt valami, ami ismét megdöbbentett mindenkit.
Aznap délután egy régi motorkerékpár ismerős csörgése visszhangzott a poros úton, egy hang, amit évek óta senki sem hallott. Az emberek a kerítésük mögül kukucskáltak, valaki rövid időre megállt a kútnál, és Baba Nina még a vödrét is letette – azonnal felismerte a motorkerékpárt.
Sztyepan volt az.
Már hetvenéves volt. Mióta a felesége meghalt, mindenkitől visszahúzódott – alig beszélt, mindig ugyanazt a kopott kabátot viselte, és még a legegyszerűbb javításokat is elhanyagolta. A teteje minden tavasszal beázott, a kerítés görbe volt, és a kertjét benőtte a gaz.
De ami igazán megdöbbentette a falut, az nem az volt, hogy újra motorozott.
A mögötte ülő nő volt az. Úgy nézett ki, mintha harmincéves lenne, százszorszépmintás kék ruhát viselt, és úgy kapaszkodott belé, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. A motor lassan dadogott; néha a lábukkal kellett tolni, mintha maga a motor fáradna el.
Mire megálltak Sztyepan háza előtt, a szomszédok már összegyűltek a kerítés mentén.
– Jaj, istenem... teljesen megőrült – suttogta Baba Nina.
– Ez az unokája? – tűnődött hangosan Kolja nagyapa.
De Sztyepan nem törődött a mormogással. Levette a sisakját, lesegítette a nőt, és egyszerűen csak annyit mondott:
– Ő Lena. A feleségem.
Egy pillanatra halálos csend honolt az utcán – még a csirkék is abbahagyták a kotkodácsolást. Aztán elkezdődött a suttogás.
A faluban mindenki megdöbbent, amikor egy 70 éves férfi régi motorján hazavitt egy nála negyven évvel fiatalabb nőt, és feleségként mutatta be mindenkinek.
Voltak, akik nevettek. Mások a fejüket rázták. Néhányan nyíltan kijelentették, hogy az öreg megőrült az első felesége elvesztése után.
„Negyven évvel fiatalabb nála!”
„Biztos a pénzére hajt.”
„Majd meglátjuk, meddig bírja még.”