Andrea keserűen nevetett, letörölt egy könnycseppet. – Sikeres? Peter, tudod, mennyi az ára annak, ha reggel az irodában "ragyogsz"? Az ára az, hogy a gyerekeimet egy bébiszitter vigyáz. Reggel még mindig alszanak, amikor kimegyek, és este már hazaérve alszanak. Tegnap a kislányom véletlenül "anyukának" hívta az óvodatanárt. Összetört a szívem.
Andrea rám mutatott, miközben ott álltam a két mocskos gyerekemmel a lábamon. "Ott vagy nekik, Eszter. Látod az első lépéseiket, megszárítod a könnyeiket. Az egész karrierem, minden elegáns ruhámat és a fizetésemet odaadnám, hogy akár csak egy hétig is a te helyedben lehessek, és én lennék az, akit a fiam megtart, amikor fél. Az igazi nő te vagy, nem én. Csak egy pénzkereső gép vagyok."
Andrea integetett búcsúnak, és a kocsiját a Mirelit pult felé tolta. Peter csendben állt a zöldségek között. A lufi, amelyen az állt: "Andrea, részeg" felirat azonnal felrobbant. Rám nézett. Életemben először látott engem nem romlott feleségként, hanem anyaként, aki feláldozta az intelligenciáját azért, hogy gyermekeink egészségesen és szeretetten nőhessenek fel. Aznap este Peter lefektette a gyerekeket. Amikor elhagyta a szobát, odament a kanapémhoz, megfogta a kezem, és csak annyit mondott: "Bocsáss meg. Te vagy a világ legszebb nője. És a legjobb anya." Azóta Andrea nevét nem ejtik ki a házunkban. Peter megtanulta, hogy minden, ami csillog, nem arany, és az igazi érték nem a ruhában rejlik, hanem a feszes pulóverben, a gyerekek ölelésében.
